Egy nagyszerű ember. Végigdolgozta egész (eddigi) életét, mondhatni, már 14 éves korában elkezdte. Esze, intelligenciája, kreativitása, elhivatottsága, ereje felülmúlhatatlan. Elszántsága rendíthetetlen volt. Pályafutása alatt mindent körbejárt. A média "nagyágyúja" lett. Az Ő otthona a stúdió. Az én szememben egy isten. Végtelenül művelt. A szavakat oly mesterien forgatja, mint egy világprofi kardvívó. Nincs gondolat, melyet replika nélkül hagyna. Ízes, választékos szavakkal. Ahogy én soha nem fogom.
Édesapja sosem állt mellette, sőt. Senkinek nézte. Folyton kritizálta. Majd édesanyja összekaparta magát, és mikor 11 éves volt, végre elköltöztek. Nahát, milyen ismerős...
Sosem hezitált, sosem ingott meg, talpraesetten, bátran, ésszel ment elébe mindennek, a "veszélyes" szocializmus alatt is. Nem riadt vissza attól sem, ha innen vagy onnan kizárták - megkereste a következő kiskaput. És meg is találta. Járt akkoriban a fő rádióadóknál - már 16 évesen oknyomozó riporter volt a Magyar Rádiónál! Belenyúlt a darázsfészekbe, kicsapták. Aztán kezdte a beszélgetős talkshow-it - nem kevés sikerrel. Végül innen is kitették. Közben elvégezte a jogi egyetemet. Aztán eljutott az Magyar Televízióhoz. Hihetetlen ügyességgel sínre tette a showműsorát - és önmaga volt egyben a masiniszta, a kalauz, a bakter és az utas, aki a többi vendégutassal beszélgetett könnyeden, a világ minden tájáról. Természetesen a kollegái közreműködésével. Majd jött a következő csatorna, majd még egy. Nem kevés műsorral, szám szerint máig 15, melyeket mind-mind maga vitt sikerre. Illetve plusz egy, melyben szigorú ítész volt. Könnyed, szórakoztató, komoly, drámai, megható, nevettető, informáló-kultúráló - szóval színes volt a paletta az életműve során. Komoly munka - napi 14 óra hajtás. Nem hiába eme eredmény.
És nem szűkölködött problémákban sem - több pere volt, az egyik 8 éven át tartott! Mert mindig szókimondó volt és sosem hunyászkodott meg. Ha igaza volt, akkor igaza kellett hogy legyen.
Majd imádott édesanyja betegsége, kálváriája - és halála következett. Az ország leggazdagabb emberei közé tartozik, bár, igazat adva neki, meglátása szerint a vagyon, mivel java része értékpapírokban/részvényekben és a cégében méretik, nem meghatározható. És bizony nem tartóztatta magát az adakozástól sem, sőt. Az Adakozásban élen járó személy díját is megkapta - a Pulitzer-, a Tolerancia- és a Prima Primissima díjak mellett, csak néhányat említve.

1993 - ekkor kapcsolódtam bele az akkor már egy éve futó show-műsorába. Ekkor ismertem meg Őt. 8 éves voltam. És rajongtam érte. A személye, a lénye, a hangja, az aspektusa, a nevetése védjegyezte számomra. Ma is. Amolyan apa-idol. És persze a műsor maga is lekötött. Kéthetente csütörtökön. Majd a többi. Meg nem mondom, miért szerettem meg. De ezekre nincs is magyarázat. Én hiszem, hogy meglátom a Jót az emberekben. Főként a gyermekeknek van meg ez a képességük, már akkor sugározta felém. És én most is látom Benne. Lehet, hogy önfejű, lehet, hogy van benne némi önimádat, talán iróniával vegyülve, de valljuk be, joggal lehet büszke önmagára - egy végtelenül jó ember, aki nagyon érzi az emberi lélek rezdüléseit. Hát hogyne, hiszen annyi, de annyi embert megismert. Ráérez, érzi, és átérzi. A gyerekek iránt pedig túlcsorduló szeretettel van. Mennyi, mennyi embernek segített.

Mennyi mindent taníthatott volna nekem...

Egyszóval, nagyon remélem, még sokáig láthatom Őt a képernyőn. Szerda esténként, mint mágnes tapadok a TV képernyőjére, és csillogó szemekkel, ájtatosan csüngök minden szaván és rezdülésén. Ha már nem volt apám, legalább a televízióból hadd táplálkozzak...

"A televíziózás ott van, ahol én vagyok."



Imádom pusztán a hangját is...

"Sok-sok betöltetlen szív vár még Rád a világban."*

A betöltetlen szív. Hát ő az oka mindennek. Minden mozgatója. Emiatt vagyok örökké nyugtalan. Újra, meg újra előtör belőlem a vágy iránta. Irántuk. Sokszor a média eszközén át, sokszor a világ maga virtuális valóságában.
Ösztönösen találom meg azokat az embereket, akik látszólag jégből vannak, de alatta érzem szívüket. Kiemelném, nem kőből, hanem jégből. És a jég olvasztható. És mindenáron meg is akarom olvasztani. Hogy felszínre kerüljön - legalább előttem - szíve. Mert van. Én látom. Látni vélem. Megtörtént, hogy út közben az illető kivájta szívét és dobozba zárta. De a helye még ott van. És valahol még megvan az a szív, ám meglehet, ahhoz én már kevés vagyok. Ekkor végtelenül elszomorodom.
A legutóbbi aktív próbálkozásom kudarcba fulladt. Vagy...mégsem? Valamiféleképp mégiscsak szív lett a szív, bizonyos nézőpontból.
Ha nem szólhatok az emberekhez, én haldoklom. Egyszerű a képlet. Ezért vagyok olyan gyakran rezignált és letört. A szívek töltésével csillapodik szomjam. Kitikkadtam.


*2004. május: gimnazista magyar óránk utolsó alkalmával mindenki írt pár sort a többieknek. Ez a tanárnő üzenete számomra, amolyan belépőkártya az Életbe.

Most, az előző pillanatban hasított belém a felismerés. Megkoptak a barátságok. Tudjátok mit? Leszarom.
Mi sem támasztja ezt jobban alá, minthogy senki, senki az évvilágon nem marasztal. Senki az égvilágon nem mondta, hogy hiányozni fogok. Senki az égvilágon még csak egy közönyös "Hm, kár."-t sem mondott. Legalábbis a Barátaim közül. Tudjátok mit? Leszarom.
Mert a saját utamon kell haladnom. A saját jövőmet kell építenem - egyedül. Új vizekre evezek. Eddig a csendes, biztonságos öbölben kenuztam. Néha eleredt az eső, néha egy cseppet imbolygott kis csónakom, néha a kis tó hatalmas óceánnak tűnt. De sosem volt több egy kis tónál. És bármikor visszaevezhettem a házhoz. Bármikor beszaladhattam a tóparti kunyhóba. De most erős hajót kell építenem, van még egy kevés időm rá. S aztán a megfelelő hullámmal kihajózom az öbölből. Az üres öbölből. Messzi, ismeretlen vizekre. Csak hű daimonom tart velem. Már nincsen számomra semmi a parton. Esetleg néhány familiáris fa.
Egyedül leszek. De tudjátok mit? Leszarom. Ez így van rendjén. Szomorú, de így kell lennie.
Meg kell tanulnom kalóznak lenni. Bátorsággal, fondorlattal és szabad lélekkel hajózni, és megszerezni azt, amire szükségem van. És megtanulni igazán leszarni mindent.

2012 február 3. péntek
a sátán bekopogtatott. ajtót nyitottam neki
őrjöngés hajnali 3ig
kelés 8kor
egy kávé
másfél óra jóga
újabb kávé
egy xanax
még egy kávé. babapiskóta
bambulás magam elé a kanapén álom és ébrenlét között
fáj
fordítottam egy darab oldalt
tompa vagyok
fázom
újabb roham
eszem
este meglátogattak. üzenethordozó:
A Sátán azokat támadja, akik erősek, így akarja meggyengíteni őket.
jobban vagyok
de itt a küszöbön egy újabb éj


Harcolok.

“Te magad vagy az, az erő, amely életre hívja a történéseket – a jót, a rosszat egyaránt. Rajtad áll, melyikre tartod magad érdemesnek: helyes gondolkodással a szerencsét idézed meg, vagy gondolkodás nélkül cselekszel, és bajokat zúdítasz az életedre. Rajtad múlik, bearanyozod-e napjaidat vagy feketére fested magad körül a világot.” (Tatiosz)

"Tudom, hogy az utazási vágy a nyugtalanság és az állhatatlanság tünete; de hiszen ezek a legemberibb tulajdonságok. Igen, megvallom, az álmokon és a vágyakon kívül nincs számomra kielégülés: csak a változatosság és a szabad költözés ér valamit, ha ugyan egyáltalán ér valami valamit."

Michel de Montaigne

Nèhàny lustàbbnàl lustàbb hèt, nèhàny felelotlen, nemtorodom hèt. Nèhàny rezignàlt, nemveszektudomàstsemmirol hèt. "Ver az èlet." Szuntelen ebbe botlom a vàrosban. Nehogy egy pillanatra is elfelejtsem, az aszfaltot bàmulva is ezt làtom.

Karàcsonyi unnepsèg az egyetemen. Hetek òta eloszor toltam be a kèpem. Mennyei sutik garmada, kedves, ismeros arcok. Nèhàny olelès. Egy eloadàs a csoporttàrsaim rèszèrol, majd èn jottem a gitàrral. Fulig vorosen ultem a tobbiek mellett. Nem megy semmi az elmùlt 3-4 èvben. Mi tortènt velem? èn nem èrtem. Osszedolt minden.
Az MA-t feladtam, nem teljesìtettem, csak egy gyakorlati tàrgyat. Tegnap viszont meggyoztek az ellenekezojèrol. ès kapok esèlyt, ùgy, hogy nem jàrok be. Kèrdès csak, a kèt szeminàriumi òràt helyre hozhatom-e mèg.

Egy hèt mùlva Szenteste. Semmifèle karàcsonyi hangulatban nem vagyok. Pedig Karàcsony volt a mindenem. Az èv csùcspontja. Hihetetlen lelkesedèssel vàrtam mindig. ès mindig hittem abban, hogy valamifèle csoda tortènik minden Szent èjjelen. De ahogy Nini is ìrja blogjàn, a Karàcsony màr règ elvesztette valòdi mivoltàt. ès ez engem is megfertozott. Tovàbbà hogy Tundèrorszàgom osszedolt. Helyèbe kopàr temeto kerult.
Ez az èv karàcsonya is elillan, anèlkul, hogy megèltem volna.

Màr otthonom sincsen. Mèg megvan ugyan a nègy fal. A nègy fal, ahonnan ki akarnak seperni, mint holmi szemetet. De Otthonom, ahol biztonsàgban ès bèkèben èrezhetem magam, màr nincs.

Szerettem volna egy jò munkahelyet, ahol van èrtelme annak, amit csinàlok. Ahol motivàlt vagyok. Ahol mèg egy kicsit jòl is èrzem magam. De ilyet nem talàlok. Azt hiszem meg kell alkudnom, ès elmenni bolti eladònak. A diplomàmmal. Minimàlbèrèrt. Amibol nem tudom fenntartani a lakàst, dehàt legalàbb valami. Legfeljebb majd kikapcsoljàk az àramot, ahogy apàmnak tettèk. Ez van, ez egy ilyen vilàg.

"Lehet, te amúgy tényleg jobban érezned magad külföldön. Olyan más vagy, mint a magyarok, meg mint a normális emberek."
Nos, ez az, hogy èn is ilyesmit èrzek. Itt valami nem stimmel. Nem nyitott ràm a vilàg - itt. Ki kell pròbàlnom egy màsikat.

Kelly 2011

Amilyen szuntelen lelkesedèssel alkotnak, zenèlnek, èlnek ok, olyan szuntelen rajongàssal vagyok Iràntuk. Ok maga a Zene.


Bortonben èrzem magam. Bezàrva nègy fal kozè egy sotèt szobàba, egyedul, csendben. Kiabàlok, de csak kong az ur a szobàban. Falak kozt èlek, nem tudok àttorni rajta. Sosem fogok. Egy dolog èltetett, egy dolog miatt volt èrdemes èlni, egy dologban voltam onmagam, egy dolog adott levegot, egy dolog nyitott ablakot a falakra. De elveszett. ès màr nem jon vissza. Itt vagyok, itt ulok a sarokban, ès fàzom.

Megfulladok. El kell mennem. Le kell vàgnom rablàncom magamròl, ès elszàllni innen messze. èn itt nem èlek. Holt vagyok. Tùl sok mindent kell mèg vèghez vinnem, làtnom, tanulnom, tapasztalnom. Megèlnem. Nekem ez az èlet fojtogatò unalom ès ur. El kell mennem.

Én balga, azt hittem mindentől megszabadulhatok - miközben a semmi párája hullott rám. S most, itt állok Önök előtt, üresen, sebzetten, a halálos ítéletemre várva.

"Az igazi szerelmeseknek nem kell térben és időben találkozniuk, ők a szívükben mindig egyek."

‎"Sok esemény van az életben, ami elbátortalanítja az embert,ha gyakoriak a gondok és szenvedések. Ennek ellenére ezek belső érettséget adnak nektek, melyek nélkül ezt az érettséget csak igen hosszú időn keresztül volnátok képesek megszerezni és kiküzdeni.
És mert a földi élet csak rövid időt jelent, azért ezeknek a nyomasztó és kínzó dolgoknak sokszor és gyors egymásutánban kell megjelenniük, hogy belőlük áldás fakadhasson. Hogy az életet komolyan és meggondoltan fogjátok fel, és kívánságaitokat a világtól és ingereitől mindjobban elfordítsátok, mert azok komoly veszélyt jelentenek."

Annyira csodàlatos... Mennyire szerettem volna balettozni, persze sosem tudtam megvalòsìtani. Minden pènz kèrdèse. Azokban a percekben mintha megèrintenèd a mennyet ès egy pillanatra elszakadsz a foldtol...

Emberi termèszet

Bűnnel kísérthető(Jak.1:13-15)

romlott lelki természeténél fogva (Jer.17:9; Mk.7:21-23)

Halálra van ítélve azaz halandó (Róm 5:12,17; 1Kor.15:22)

Csak nagyon korlátozott erővel rendelkezik úgy fizikailag (Ézs.40:30), mint szellemileg is (Jer.10:23).

Ez az a természet amellyel jelenleg mind jó mind rossz ember rendelkezik. Ennek a természetnek a vége maga a halál (Róm.6:23). Jézus az Ő halandó élete folyamán szintén ezzel a természettel bírt (Zsid.2:14-18; Róm.8:3; Jn.2:25; Mk.10:18).



Szòval Isten tokèletes, mègis tokèletlent hozott lètre. Jèzus meg romlott volt.

"A kiűzetés a paradicsomból megegyezik azzal, hogy megérkeztünk a Naprendszerbe.
A Teremtő kinyilatkoztatását hoztuk útravalóként magunkkal, miszerint „Sokasodj, szaporodj, és hajtsd uralmad alá”. Sokasodj, vagyis működtesd az Isteni teremtő erőt. Szaporodj, azaz állandóan bővítsd ismereteidet. Hajtsd uralmad alá, pedig a saját életedet neked kell uralnod, vedd kezedbe sorsod irányítását."

I'm not a honest worker...

Szomorù vilàg

Rendkivul boldog szuletèsnapot tudhatok magam mogott.
Ez volt a leguresebb. Egyetlen egy ember koszontott fel szemèlyesen. Mindenki màs csak a facebookon. Zsìr. Na de mit vàrok a 21. szàzadtòl. Meg aztàn nyilvàn èn sem vagyok jobb. Ez ìgy kènyelmes. Csak hàt èn telhetetlen, onzo lèny tobbre vàgyom. Szerettem volna szeretetben unnepelni, egy-kèt szerettemmel egyutt lenni. Csalàdi ebèd màr nem lesz sosem, ezt elfogadtam - ùgy, ahogy. Csak akkor fàj, amikor làtom, màsnak a szulei, testvèrei otthoni, meleg csalàdi unnepsèget rendeznek, ebèd, torta, szeretet, olelès. Hàt ez nekem màr nem fok kijutni sosem. Nem kell hogy elolvasd, amit ìrok, csak azèrt potyogom le konnyek kozt, hogy kiadjam magambòl a bànatot. Aztàn egy kicsit megkonnyebbulok, mert igen, szeretek panaszkodni, szeretem kionteni magambòl, ami fàj, mègha suket fulekre is talàl. Mindenesetre jobb utàna.
Tonkre vàgtam a pèntek estèmet. Fàradt voltam, kèson èrtem haza, az estèmet elrontottàk, ès nekem kegyetlen rossz hangulatom volt. Gondoltam, enyhìtem fàjdalmam. Tùlzàsokba estem. Szètromboltam a testem. Nem baj, màr jòl vagyok.
Tudod, azt èrzem hogy uvoltok, hogy kiabàlok, hogy konyorgom a kegyelemèrt ès a segìtsègèrt - de csak az ur visszhangzik. Csend van. Halàlos csend. Egyedul vagyok az Univerzumban. Mèg mindig nem tudom ezt kezelni. Meg kell tanulnom kordàban tartani, ès a kezembe venni ès hasznàlni, akàr mèg hasznosìtani is. De nem megy. Mèg csak el sem tudom fogadni.
Szomorù dolgok ezek. Istennek hol azt vàgom a fejèhez, hogy szìvem legmèlyebb bugyràbòl gyulolom, hol pedig azt mondom magamnak, hogy nem lètezik.

Nem kellek senkinek. Nem kellek sehova. Teljesen felesleges vagyok. Tùlèlem magànyos napjaim, nem alkalmaznak sehol, nincsen szuksèg ràm sehol, nem tartozom sehova, nem tartozom senkihez, nem kèpezem szerves rèszèt valaki mindennapjainak. Csak vagyok. Egymagam. Kìvul ès belul egyedul. Nem baj. Ez a feladatom az èletben, hogy ennek mièrtjèt megfejtsem. De egy dolgot igazàn utàlok, mèlysègesen bànt, amikor azt vàgjàk a fejemhez, hogy de jò nekem, hogy egyedul èlek... Ez az amit nem vagyok hajlandò empàtiàval megèrteni. Sajnàlom.

Pasarèt, nagy, modern hàz, kèt lakàs, zold ovezet, kert. Jò nèhànyadik cìm, ahova csengetek. A kaputelefon nem mukodik, ìgy hàt csak az ajtò zizeg, beengednek. Kis turelem utàn nyìlik a faajtò, beenged egy vigyori, 50 koruli pasas. Màrvànypadlò, falèpcso, hangulatvilàgìtàs. Ja, hogy ez mèg csak a lèpcsohàz? Felmegyunk, beenged a lakàsba. Dèlutàn van, aprò làmpàk vilàgìtanak a sarkokban, friss parketta, nagy terek, szonyegek, nagy ablakok. Kèt emelet, 200 m2, a pasas egyedul èl - legalàbbis bejelentve. Kitoltjuk a papìrt, a kozgazdàsz fickò nagyon vicces hangulatàban volt. Vègzunk, kikìsèr, jò munkàt kìvàn. Én meg, kisebesedett szàjjal, vattàval kitomott cipovel, minthogy egy ùjabb, jò mèreture nem telik, s a "Nèpszàmlàlàs 2011" feliratù tàskàmmal elkullogok. S mèg az is lehet, hogy alig keresek majd valamit. Majd szìnre lèp a harmadik kaszt, egy hajlèktalan. Az ùtszèlèn ult, trèningfelsoben, egy muanyaguveg ès egy zacskò tàrsasàgàban, apròpènzt szàmolgatva a foldon.
Visszasìrjuk-e a kommunizmust vagy a szocializmust? A fickò biztosan nem. Talàn a hajlèktalan. Én meg nem èltem akkor.

‎"Milyen színű a szomorúság? - kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. - Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? - Mint a tenger, amikor magához öleli a napot. Haragosan kék. - Az álmoknak is van színe? - Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. - Milyen színű az öröm? - Fényes, kis barátom. - És a magány? - A magány az ibolya színét viseli. - Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. - És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? - Pont olyan, mint az Isten szeme - válaszolt a fa. - Na és a szerelem? - A szerelem színe a telihold. - Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a holdéval! - mondta a csillag. Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett."

Nem tudom, hova tovàbb. Az elmùlt màsfèl hètben alig alszom, hajnali 3-4-ig a plafont bàmulom, ha nem tovàbb. Volt hogy a madarakkal sikerult elaludnom. Gyotrodom, feszengek. Tiszta ideg vagyok, mondhatom. Teljes kilàtàstalansàg, pedig olyan kellemes lehetne az èlet. Errol most kivètelesen nem èn tehetek. Hanem a Sors jàtszik ellenem, minden irànybòl. Dobbenetes. Ha eddig nem is, de most teljesen oszintèn, ès ùgy èrzem teljes joggal kèrdezem meg: mit vètettem? Vezekelnem kell, valamièrt nagyon. Valami borzalmas rossz dolgot tehettem, amièrt ezt èrdemlem. De èn màr nem porolok. Isten az aki, vagy egyszerun NINCS. Màr nem tudom. Pedig olyan jò volna oltalomhoz szaladni hozzà, imàdkozni, kèrni, ès a segìtsèg megèrkezne. De szèp, gyerekszobai hit ez. De a felnottek vilàgàban ràjovunk, ilyen nincs. Na tessèk, màr megint Istennèl kotottunk ki.

Szòval, azt hiszem, az MA-t nem tudom befejezni. Hiàba, a gyenge làncszemek elobb vagy utòbb kihullanak.

Nahàt, 2 hònapja nem ìrtam... Nem tudok mit. Elszàllt a nyàr, ès egy jò nagy budos semmit sem csinàltam. Most elkezdodott a rohadèk MA, èn meg lebetegedtem. Jò van.
Munkàt nem talàltam, àmbàr az a 4 statisztàlàs jò volt. Bàrcsak hìvnànak mèg. Szìvesen csinàlom. Dehàt ebbol nem lehet megèlni. Emberek, akiknek van munkàtok - becsuljètek meg!!!
Nagy tervet szovogetek most a fejecskèmben. Egy dolog hozzà màr kipipàlva. A kèrdès csak az, lesz bàtorsàgom ès szerencsèm? Muszàj, nincs màs vàlasztàsom...

Harry Potter

Hàt vèget èrt. Bemutattàk a legeslegutolsò rèszt is. Vège.

Tobb, mint 10 èvig làzban tartott Harry Potter. A Roxfort. Piton. A sok jòbaràt. Az egèsz csodàlatos, lenyugozo ès elbuvolo vilàg, amit Rowling megàlmodott. E's megìrt. Hèt vaskos kotet. Majdnem 3000 oldalon keresztul valami hihetetlen fifikàval, precizitàssal. Sehol egy hiba. Mintha egy szàzezer darabos puzzle-t szòrt volna szèt 7 kotetben, ès mègis minden aprò darabkàja tokèletesen osszepasszol. Le a kalappal. Hiàba csent el otleteket innen-onnan, vègulis, minden egy torol fakad. De ezt, ìgy osszeszerkeszteni, ilyen stìlusban megìrni, ilyen fantasztikus, tokèletes vilàgot megteremtve, ennyi szembol mesterien osszeillesztve - gratulàlok.

10 èv. Tìz èv. Fel sem fogom szinte. Jòformàn a fèl èletem. Emlèkszem, tokèletesen emlèkszem, ahogy a legelso kotetet olvasom. Kicsit kètkedve kezdtem el, nem szerettem olvasni. De Nini a kezembe nyomta, olvasd el, jò konyv. Elkezdtem az elso oldalt. Màr a betuk formài is tetszettek a legelso mondatban. Aztàn jott a màsodik oldal, majd a harmadik, ès egyre intenzìvebben olvastam. és hirtelen ott àlltam èn is az àllatkertben, feszulten figyeltem, tàgultak a pupillàim, ahogy a kìgyò szemèbe nèztem - ès bumm. Az uveg eltunt. Szinte belebùjtam a konyvbe. Szinte pislogni sem akartam, mert egy pillanatra sem akartam kizokkenni. Imàdtam. Rajongtam èrte. Nèhàny nap alatt kiolvastam a hàrom kotetet. ès a negyedikre vàrnom kellett. Valami hihetetlen mòd magàval ragadott az egèsz vilàg, megmagyaràzhatatlan, leìrhatatlan èrzès kerìtett hatalmàba. Rowling egy igazi màgus. Kèt igazi szenvedèlyem volt ès mèg van is az èletben: Kelly Family ès Harry Potter. Ez egy èletstìlus.

Teszt

Tok jòt talàltam, 70 kèrdès, ès mèg igaz is a kièrtèkelès:

Lelkes, bízik az intuícióiban, igényli a romantikát, keresi az igaz énjét, értékeli a tartalmas kapcsolatokat és a bölcsesség megszerzéséről álmodozik. Szereti magában, hogy szeretetteljes, kedves és őszinte.
Hajlamos az adakozásra, a spiritualitásra fogékony, megbízható, a kiteljesedésre koncentrál.
Párkapcsolatát intenzíven éli meg, gondoskodó szülő és inspiráló vezető.

Életcéljai: harmónia, kellemes érzelmek, intuíció használata, az én jobb megismerése

Erősségei: nagyon ügyesen teremt harmóniát a munkahelyen és a kapcsolatokban. Észreveszi, hogyan lehet mások kedvében járni.

Szereti: érzelmeket, emberek közötti harmóniát, spiritualitást és fantáziát, másokkal való interakciót

Nem szereti: veszekedést és viszálykodást, azokat, akik többre tartják a szabályokat, mint az embereket, ha valaki érzéketlen mások érzelmei vagy szenvedési iránt, a versengést

Amit más típusok nem szeretnek benne: túlérzékeny mások érzéseire, túlzottan empatikus, elrugaszkodottnak és bolondosnak tűnhet mások számára

Az "idealista" az a temperamentum típus, amelyik szenvedélyesen el van foglalva azzal, hogy fejlődjön a személyisége, hogy megtalálja ki is ő valójában és hogyan hozhatja ki magából a legtöbbet. Ez az önismeret iránti éhség vezérli a fantáziáját. És másokat is segíteni akar, hogy tegyék meg ugyanezt az önismereti utat. Az idealistának így legmegfelelőbb emberekkel dolgozni, akár az oktatásban, akár tanácsadásban, újságírásban, minisztériumokban jól teljesítenek. Segít másoknak megtalálni a helyüket az életben, gyakran ösztönözve másokat, hogy találják meg igazi önmagukat és használják ki a bennük rejlő potenciálokat.

Az idealista biztos benne, hogy az együttműködés a legjobb útja annak, hogy mindenki elérje a célját. A konfliktus és konfrontáció elkeseríti, mert úgy érzi szükségtelen gátakat épít emberek közé. Álma, hogy harmonikus, gondoskodó interperszonális kapcsolatokat tudjon kialakítani, és hihetetlen tehetsége van hozzá, hogy más emberek kapcsolatában is ezt elérje. Ez az emberek közti harmónia romantikus ötletnek tűnhet, de az idealista gyógyíthatatlan romantikus, aki inkább arra fókuszál, hogy "mi lehetne", ahelyett hogy mi van valójában az itt és mostban. Abban hisz, hogy az élet tele van lehetőségekkel, amiket csak ki kell aknázni. Nagyon etikusan cselekszik, magas mércéket állít fel magában arról, hogy mi a jó és mi a rossz. Az élet spirituális vagy misztikus dimenziója, a "láthatatlan", sokkal fontosabb számára, mint az anyagi dolgok.

Kapcsolatait áthatja a jóakarat és a szeretet. Hisz abban, hogy segítenie kell másoknak. Általában kevés, de nagyon bensőséges barátai kapcsolatai vannak, a gyerekeivel különlegesen mély kapcsolatra vágyik, szerelemi életében, pedig lelki társat keres, olyan partnert, akivel érzelmileg és spirituálisan kapcsolódni tud, megosztva a legmélyebb érzelmeit és a bonyolult belső világát.

A lakosság kb. 20-30 %-a "idealista" típus, ami nagyon jó, mert inspiràlja a többieket lelkesedésével és idealizmusával.

Szemèt az èlet.

"Te meg inkább sima lepedőn alszol, csak hogy ne legyél szerelmes."

Szèpen megfogalmazta Vikk. Talàn ellent kellene mondanom magamnak. Talàn mèg egyszer megpròbàlni a lehetetlent: becsapni onmagam, mìgnem oda jutok, hogy el is hiszem s vègul valòsàggà vàlik: hogy èrzèketlen a lelkem, melyet vaskoporsòba zàrhatok. ès soha tobbet nem èrezni fèrfiember irànt SEMMIT. A testi kèjen kìvul. Semmit. Egyszer belebuktam, ès mèg nagyobb sebet kaptam. Fussak neki mèg egyszer? Lehet, annak màr halàl volna a vège... Vagy ha legyozom, nyertes leszek? Dorian Gray is elbukta.

Tàvoli tàjak, messzi dombok òlomkodbe vesztek.

Csillagfènyes èjszakàk tompa fèlhomàly fustjèbe fulladtak.

Ott sètàlt o. Nevesincs leàny. Mindvègig arra vàrt, hogy valaki nevet adjon neki. Nem mintha attòl kulonb lett volna, vagy szebb, netàn okosabb. O csak egy nèvre vàgyott. Egy szòra, egy olyan szòra, amely egy lesz vele. Hogy amikor vègigszalad a parton, az òceàn is az o nevèt suttoghassa. Hogy mikor belefekszik az avarba, a szèl a fàk levelei kozè fuzhesse azt. Hogy amikor vihar tàmad, az eso gyèmànhangjàban is visszhangozzèk. Hogy mikor megèrinti a kalàszt, a bùzamezok morajlàsa is ot hìvja. Hogy mikor alszik s a Hold ezustmàzzal vonja be a vilàgot, akkor is ott csilingeljen kedvesen. A nèv, az o neve.

Nevesincs leàny az orokkèvalòsàgig sètàl csak, csendesen. Az òlomszurke èjszakàban. Senki sem suttogja az o nevèt. Senki sem szòlìtja ot szelìden. Lassan o is megfeledkezik magàròl, lassan belesètàl a Vègtelenbe...

Kisdiploma

Ez a zene, ès fodallamsor mintha ezerèvnyi emlèkeket tèpne fel szìvem mèlyèrol...

http://www.youtube.com/watch?v=dzJxHw4JF10

Szomorù vagyok. Nekem semmi sem jò - ezt vàgtàk erre a fejemhez. Nem igaz. Csodàlatos èlmèny volt az àllamvizsga - tènyleg. Megismètelnèm holnap is. Oszintèn. Vègtelen èrzelemtenger dùl bennem az elmùlt hàrom èv irànt, a tanszèk, az emlèkek, a kèpek, a hangulat, az èrzèsek s règmùlt emòciòk irànt. Hàrom èv elillant, mègis rengeteg minden tortènt ez ido alatt, sok vàltozàson mentem keresztul, sokat tanultunk, noha mègis alapveto hiànyossàgaim vannak a mai napig. Mèrhetetlenul sajnàlom, hogy nem èlveztem ki ès nem hasznàltam ki jobban ezt az idot. Soha tobbè nem tèr vissza, soha tobbè nem tudok màr èlni vele. Tùl jò volt. Elmùlt. ès èn ismèt szomorù vagyok. Mint àltalàban. Mert mindig, minden elmùlik az èletemben - valamit kivève: ezt a borzalmas ragaszkodàst ès a bennem tombolò magànyt. Ez orok. Amiòta èlek, bennem pulzàl. Oh igen, hatmilliòszor leìrtam, ès lehet, hogy mèg hatmilliòszor le fogom ìrni. De èn a Magàny leànya vagyok. O nevelt, o tàplàlt, o tanìtott, o pofozott, o edzett, o gyalàzott, belèmultetve egy botor kèpzetet: hogy kulonleges lehetek. De nem vagyok az. Mint ahogy az èrzèseim sem. Kivàltkèpp nem a tehetsègem. èn csak èn vagyok. Semmi tobb. Elèg, ha ezzel kell megkuzdenem az èletemben.

èrdekes tapasztalat volt ez az àllamvizsga. ùj dolgot tanultam ès màr meglèvot hozott felszìnre: az egyedullèt ès magadra valò tàmaszkodàs. Attòl a gondolattòl rettegtem, hogy egyedul kell bemennem nègy bìra kozè, s teljesìteni. Csakis magamra tàmaszkodva kiàllni a szakdolgozatom, a gondolataim, a tudàs s magam mellett. ès jò èrzès volt. Minden vizsga elott gyakorlatokat vègzek, hogy lekuzdjem a "paràt", olykor pànikszerut. Ma is ùgy mentem be vègul, hogy alig izgultam, s mosolyogtam. Ott ultem egyedul a padban, mogottem, mellettem senki, csak elottem a nègy prof - no jò, kozuluk hàrmat nagyon szeretek, igaz. èrdekes èlmèny volt. Jò èlmèny. Noha elrontottam a tètelem vègèt, igen kellemetlennek èreztem, de mègis egy picikèt, csak egy nagyon picit, gyozteskènt jottem ki.

Dràga BA, dràga elmùlt hàrom èv, dràga csoport - Isten veletek.

4

Így rohan az ido?? 3 hete írtam bejegyzést...

Mt 10, 7-13

„Menjetek, és
hirdessétek, hogy közel van a mennyek országa! Gyógyítsatok betegeket,
támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, és űzzetek ki
ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok! Ne legyen övetekben se
arany, se ezüst, se rézpénz! Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se
két ruhát, se sarut, se botot! Méltó ugyanis a munkás a kenyerére. Ha
egy városba vagy faluba érkeztek, érdeklődjetek, hogy ki az, aki méltó
arra, hogy nála maradjatok, amíg csak el nem távoztok! Amikor pedig
beléptek a házba, köszöntsétek a ház népét. Ha érdemes rá a ház, akkor
a békétek rászáll; ha pedig érdemtelen, akkor békétek visszaszáll
rátok.”

Visszaszàmlàlàs indul.
25 nap.

Egy hulye videò a facebookon - avagy egy videò a hulye facebookon? Egy videò a facebookon ès kommentjei

Kulonos, az emberek mily' konnyen megfeledkeznek a boldog lètuk elotti fàjdalmas korròl, màr ha volt ilyen nekik, ès milyen konnyen onzovè vàlnak. Hàt hogyne, hisz ez belènk van ultetve, s mihelyst konnyed a lelkunk, szàrba szokken az egoizmusunk, mit sem torodve a másikkal. Minek, mi már boldogok vagyunk, miért foglalkoznánk kevésbé szerencsés társunkkal?

Egoizmus. Minden megrontòja. Sokat csalòdtam az èletben, mint mindenki màs. A baràtaimban is. Egy ok, mely szinte mindegyikojuket osszekoti: pàrkapcsolat. Amint megleli valaki a boldogsàgàt valaki mellett, attòl a momentumtòl kezdve a vilàgot kikapcsolja. A baràtait is. Onnan kezdve nem szàmìt màr senki ès semmi. Vàltig àllìtjàk, ez nem ìgy van, jon netàn egy email, vagy akàr egy-kèt òra egyutt eltoltott ido, hogy megbèkìtsen, s elhitesse sajàt magàval elsosorban, hogy rosszul làtom a dolgokat, o ugyanùgy szàn idot a baràtaira is. De mindannyian tudjuk, nem igaz. Aztàn hulyènek nèznek, ha èn nem làtom ròzsaszìnben a vilàgot, ès nem òdàzom a szerelmet, mint dicso istent, aki a mennyei mannàt kìnàlja s kànaàni èletet nyùjt az idok vègezetèig. Làssuk be, kevès ilyen van. Nem zàrom ki, valòban akad olyan sors kegyeltje, aki megleli igaz pàrjàt, s akivel egy èleten àt tud szerelemben, szeretetben, tiszteletben ès harmòniàban egyutt èlni. De ez ritka. S meg kell èrte dolgozni. Itt van a kutya elàsva. Az ember nem szeret dolgozni. A szerelemèrt sem, ami azèrt lehetne szèp is, nagyon. De nem tesznek èrte semmit, esetleg megmozdìtjàk a kisujjuk egyik percèt, ès evvel ki is fùjt. Aztàn megunjàk, feladjàk, elmenekulnek, mert az ìgy kènyelmes. Mert onzok. Onzosèggel kezdte az emberisèg, ès onzosèggel is fogja befejezni. Onzèsbol szuletett, ès onzèsbol fog elpusztulni.
Ember vagyok. Ez az èn tragèdiàm.
Jòèjszakàt.

Ez a zene mindig annyira megindìt. Tùlcsordìt. Hiàba no, John Williams tud valamit.
Màr megint nem bìrok leàllni. Hànyszor megfogadtam, hogy lecsitìtom az èrzelmeim, mert elkap a hèv - ès darabokra cincàl. De hiàba. Szeretek ezer fokon ègni. Aztàn meg lelankadok. Igazsàg szerint mostansàg vegetàlok. Borzalmas! ègjen ott benn, szinte mindegy mitol, hogyan, lehet az depi vagy tùlcsordulò èrzelemtenger - orom, bànat, melankòlia, boldogsàg, vagy szerelem, mindegy is, csak ègjen. Ez utòbbival nem tudom, hànyadàn àllok, mindenesetre a vegetàlàsnàl nincs rosszabb, annàl a depi is jobb. A lelki-èrzelmi gyotrelem is, bàrmily pokoli, de legalàbb èl! Nincs nyugodt idom mostansàg. Persze, ellinkeskedem sok percet-òràt, volna boven mit csinàlni, vìgan kèszulhetnèk màr a vizsgàkra, àllamvizsgàra, de helyette Lilyzem, facebookolok, szoszmotolok, vagy csak egyszeruen uldogèlek s bàmulok ki az ablakon, ès azon gondolkodom, mièrt itt àbràndozom... :) De az az ido, amit lelkifurdalàs nèlkul felhasznàlhatnèk szabadon, az elveszett. Mennyi idom volt règen! Akkor sem èreztem azt, hogy olyan sok mindent kezdenèk vele, de most visszagondolva mègiscsak: szabad voltam. Szabadsàgra hasznàltam az idot, èltem. Pulzàlt, vibràlt a lelkem! Most mintha elnyomnà valami. A kotottsèg. Idorablòk tàmadtak meg, azok a frànya Szurke urak, ès èn mèg nem vàltam Momòvà, mègcsak a bolcs teknost sem ismerem. Tiszta hulye vagyok. Vagy csak a sajàt fèlelmem kalickàjàban èlek?

"Ne a félelmeidtől kérj tanácsot, hanem a reményeidtől és az álmaidtól. Ne a kudarcaidon gondolkozz, hanem a még meg nem valósított lehetőségeiden. Ne azzal foglalkozz, amit megpróbáltál, de nem sikerült, hanem azzal, amit még lehetőséged van megtenni." (XXIII. János Pápa)

Ritka, hogy egy pàpa szèpet mondjon. De ez az.

Mennyi szertefoszlott àlom - nèma bolcso a sarokban.

Masquarade

Maskara. A'larc. Maszk. Rejtek. Bùvòhely. Szabadsàg.
Szàmomra ezt jelenti.
Ma irodalomtorin, ami vegyul nèmi filozòfiàval, ezoterikàval, misztikàval, kultùràval, hàla boszorkànyos tanàrnonknek, a Commedia dell' Arte is szòba jott. A nekem szegezett kèrdès - utàlom a kènyszeres megnyilvànulàsokat - az volt, miben kotott ès miben szabad a Barokkhoz kèpest. A szabadsàg javàra hoztam fel az àlarcot is. Aztàn jott a pillanatnyi csend, majd a tanàrno tekintèt az enyèmbe mèlyesztette - a feszèlyezettsègem novekedett a kèrdo tekintettol. "Mièrt?"
Eztàn valòszinuleg nem fejeztem ki magam èrthetoen ès èrtelmesen. Ezen nem lepodom meg, nem szeretek szerepelni.

Mint megtudtam, az àlarc kot. Talàn. De nem engem. Szàmomra pont hogy szabadsàg. Mogotte megbùjhatsz csendben, az lehetsz, aki akarsz. Felelossèg nèlkul, titokban. Vagy pont hogy amogott lehetsz az, aki valòjàban vagy? Hogyha tudod, hogy ki vagy. Mèg az is lehet, hogy a maszk segìt abban, hogy ezt megtudd. Hosszù hullàmvolgyeken keresztul. Mint mondottam, talàn. Semmi sem biztos, csak a Halàl... Tartja a mondàs. De szerintem nem is lètezik halàl. Csupàn èbredès.

"Tudjad, szíved és eszméleted minden erejével tudjad, hogy válságos pillanatokban senkire nem lehet számítani. Nincs rokon, barát, kedves, akit igazán ismersz; a nagy pillanatban mindenki eldobja az álarcot, megmutatja a nyers önzést, s te egyedül maradsz, mikor legnagyobb szükséged lenne arra, hogy melletted álljon valaki, s egy jó szóval, biztató tekintettel segítsen. Többet nem is vársz senkitől; de ezt sem kapod a veszélyben. Élj nyájasan és türelmesen az emberek között, de ne bízzál senkinek segítségében. Neveld magad magányossá és erőssé. Tudjad, hogy soha, senki nem segít. S ne sopánkodj ezen. Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez a természetes."

Agónia

Én nem szeretem ezt a vilàgot, osszeprèsel ès felőröl, nincs sehol sem nyugalmam ès biztonsàgom. De legfőkèpp "odabent". Űzött őzként érzem magam.
Azt remèltem, ha majd leadom a szakdolgozatom, egy kicsit fellèlegzem. De nem ìgy tortènt. Màr semmi sincs ùgy mint règ. ès egyre tàvolodom a mùlttòl. Egyre szurkèbb, ridegebb, kemènyebb lesz az èlet. ùgy èrzem, Isten pokròcot reggelizett. Persze, tudom, ne keverjem bele Ot, hisz mi, emberek tesszuk ilyennè a vilàgot. De nem tudott volna egy kicsit szebb lelket csepegtetni a magzatokba? Vagy ha tette, hovà tunt a Lèlek? Hogy tudott ìgy bemocskolòdni? Baj baj hàtàn. ìgy làtom most. Baj, fèlelem, kilàtàstalansàg, sullyedès. S ha korbenèzek a vilàgban, mèg inkàbb elkeseredem. Mennyi ember szenved, eszmèletlen. Aki meg erkolcsszajha, poffeszkedik a bankszàmlàjàn. A pénz nem boldogít, mégis, szinte bármit megvehetsz ma már rajta. Becsuletet, tisztességet és szeretet kivéve. Vagy ki tudja. A milliomosok szegények, a gazdagok éheznek. Nem vagyok anyagias, de lássuk be, nagy úr a pénz. A huszonegyedik század istene.
Tegnap kitöltöttem egy lottószelvényt, miután sikeresen leadtam mindent. Ma este árgus szemmel figyelem a húzást. 800 millió a nyeremény. Úgysem nyerem meg. Ez a baj, hogy így állok hozzá.
Azt hiszem, nekiállok tanulgatni. Az elmúlt 2 hetem intenzívebb volt, mint valaha. Már hiányzik, hogy dolgozzak, olyan tétlennek érzem magam. Őszintén mondom, kifejezettem jól éreztem magam a könyvtárban. Reggeltől estig a szeretett Pázmány otthonos kis könyvtárában a szép, nagy asztalnál Jáhelke társaságában, megnyugtató volt dolgozgatni. Tessék, itt egy átmeneti békés pont. A Pázmi könyvtára. Mondtam is, hogy beviszek egy hálózsákot:)

Megyek, feltalálom magam.

Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal, És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal. Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata: Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.

Hail Mary

Fu, de kulonos àlmom volt!
Egy sotèt teremben voltam, a kornyezetbol arra kovetkeztettem, hogy egy templomban, noha sem az oltàrt, sem a padsorokat nem làttam, csak Szuz Mària szobràt. Irtò giccses volt, mintha mèg szempillàkat is gyàrtottak volna neki, sok cicomàval, kipirosìtott arccal àllt glèdàban, mereven nèzett elore. Aztàn egyszer teljesen megvàltozott. A cicoma eltunt, egyszeru, tiszta aspektusa lett, az arca is finomabbà vàlt, ès ràmnèzett. Elfordìtotta a fejèt s kèk szemeit az enyèmbe mèlyesztette. Tiszta libabor leszek mèg most is. Ledobbenve àlltam a tekintetèt. De nem mosolygott, ez elszomorìt. Mintha kicsit konnybe làbadt volna a tekintete, ugyanakkor eros ès karakteres maradt. ès csak nèztuk egymàst. Egy pillanatra az àlomban (kèrdès, mi az, hogy egy pillanat) ott volt az unokaocsèm is, kèrdeztem tole zilàlva:
-"Te is làttad?"
-"Igen."

Akkor hàt nem kèpzelodtem. Majd ùjbòl egyedul maradtam vele, ès ismèt ràmnèzett a Madonna. Kulonos tekintete volt. Nem is tudom jobban leìrni, mint fentebb. Oszintèn szòlva nem a megtestesult kedvessèg jut ròla eszembe. Nem a vègtelen szeretet ès megbocsàjtàs. Inkàbb racionàlis szeretet, akkor màr, nèmi szigorù ès megdorgàlò èrzèsekkel vegyìtve. Mintha csalòdott lett volna. Bizonyàra bennem. Joggal. Én provokàltam ki az elmùlt idokben. De tettem egy ìgèretet. Megtartom bàrmi àron. Csak legyen màr Hùsvèt.

Szèp vasàrnapot

Egy kis tortènet Rainer Maria Rilkéről:
párizsi tartózkodása idején naponta elhaladt az utcán egy
koldusasszony mellett, aki mindig ugyanazon a helyen várta az emberek
adományát. Ha a járókelők közül valaki pénzt dobott kis dobozába, ő
mozdulatlanul ült tovább, nem látszott rajt nagy öröm, csupán egy alig
észrevehető fejbiccentéssel fejezte ki köszönetét. De azt is teljes
közömbösséggel szemlélte, hogy az emberek többsége adakozás nélkül ment
tovább és sokan észre sem vették. Mosolyt soha senki nem látott az
arcán, de hát milyen érzelmeket is várhatunk egy sanyarú helyzetben élő
koldustól? A költő egy reggelen egy szál virágot adott a
koldusasszonynak, akinek ebben a pillanatban felragyogott az arca,
talpra ugrott és lelkesen megszorította az adakozó kezét. A váratlan
adomány váratlan cselekedetre indította őt. A költő mosolyogva ment
tovább, s hátrapillantva még látta, hogy az asszony összepakolja
holmiját és elindul haza, pedig még csak reggel volt. A koldus aztán
néhány napra eltűnt, csak egy hét múlva tűnt fel újra megszokott
helyén. Úgy tűnik napokig tartott öröme és boldogsága, mert olyan
dolgot kapott, ami többet ér a pénznél.

Kezdodik a harc

S eljott az ido. Fel kell nyergelnem lovam, feloltenem pàncèlom, kardot a kezembe ès szilàrdan nekiindulni a csatànak. Kemènyen. Ronda, hatalmas ès gonosz sàrkàny vàr reàm. Gyilkos mèrgèvel akar megolni ès perzselo làngot hànyni ràm. Màr elkezdte. A legnagyobb ellensègem eddigi utam soràn. A legfèlelmetesebb ès legveszèlyesebb sàrkàny, akit valaha is làttam. De èn nem adom meg magam. Kuzdok, amìg szussz van bennem.

Unknown You

Teljes egèszèben biztos vagyok benne, immàr 15 ève, hogy Lelkunk mègis ismeri egymàst. Itt a foldon ismeretlen vagyok a szàmàra, valòban. èletemben kètszer vàltottam vele pàr szòt, de legalàbb vàltottam:) De akàrki akàrmit mond, nekem nincsenek kètsègeim, hogy egy elozo èletben, netàn egy màsik dimenziòban ismertuk egymàst. Lelkunk màr talàlkozott ès ismerik egymàst. Hiszek ebben. Annyi minden alàtàmasztja ezt bennem. S abban is hiszek, hogy talàn egy kovetkezo èletben ùjra egymàsra talàlunk. Nevetsèges, de azon nagyon kevès dolog kozè tartozik, ami èltet - hogy Odaàt majd talàlkozunk.

Így készül a szakdolgozat...

Nem tudom legyőzni bohém énem. Csak élnék bele a világba - hol belekacagnék, hol könnyeimmel öntözném, de megtehetném. Szabadon. Én.

Prince Poppycock

A herceg ùj hòdolòt talàlt magànak.


http://www.youtube.com/watch?v=-YzY-ULl4-0&feature=related

Lilleby and lullaby :)

Lily felfedezte magànak a zongoràm :)

A csotorès kozepèrol

„Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl mindennap a keresztjét, és úgy kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. De aki elveszíti életét énmiattam, megmenti azt. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, önmagát azonban elveszíti, és romlásba dönti?”

Lk 9,22-25

Ezt most olvastam. Kètsègbeesèsem kozepette ezt az uzenetet kaptom fentrol. Fentrol?
Majd elgondolkozom a paradoxon-on... Most indulnom kell sajnos.

"Nem vagyok tökéletes lány. A hajam nem áll mindig jól és gyakran elbukom. Ügyetlen vagyok, és néha összetörik a szívem. Van, hogy veszekszem a barátaimmal és vannak napok, amikor semmi se sikerül. De ha jobban belegondolok és egyet hátra lépek, akkor úgy érzem, hogy ez a különleges élet a valóság, és lehet, de csak lehet, hogy szeretek tökéletlen lenni!"